2018. február 17., szombat

Pheidole fajismertető

A Pheidole egy igen hatékony genus. Nem véletlenül, az egyik fajuk, a Pheidole megacephala szerepel a világ 5 leginvázívabb hangyafajának listáján.

Pheidole noda kolónia FormiKIT mini L formikáriumban
A Pheidole genus túlélési sikerét többek között az apró dolgozók (~3mm) tömegének köszönheti. Ezek a kicsi, pár mm-es dolgozók gyorsabban és nagyobb számban fejlődnek ki, mint a jóval nagyobb  méretű majorjaik. Államalapítás után tehát viszonylag rövid idő alatt lesz sok apró dolgozó a kolóniában. Ezek aztán szétszélednek és hatékonyan járnak be nagy területet élelem után kutatva.
A Pheidole dolgozói kicsik és sérülékenyek. Azonban nagyon is feláldozhatóak a kolónia túlélésének érdekében. Naponta pusztulnak el belőlük, viszont olyan nagy tömegben születnek újak, hogy ez összegészében jelentéktelen veszteség a kolóniának.
Van még egy különleges képességük, ami látszik a közeli képeken is. Pici méretük ellenére hosszú lábakkal rendelkeznek, mellyel igen fürgén képesek mozogni, és pillanatok alatt bejárni hatalmas területet. Gyors mozgásukból következik, hogy azt a táplálékot, amit egy dolgozó megtalált, a feromon-parancsoknak köszönhetően pillanatok alatt megtalálja a többi dolgozó is, és nagyon gyorsan elfogyasztják vagy becipelik a bolyba.
Gyors reagálásuk a támadások visszaverésében is segíti őket; a támadókat egy pillanat alatt özönli el előbb a piciny dolgozók tömege, majd pár másodperccel később a masszív, erős majorok is.


Fürgeségük mellett a kicsi Pheidole dolgozók meglehetősen találékonyak és erősek. Képesek saját méretüknél 10x nagyobb dió- vagy rovardarabokat akár egyedül is becipelni a bolyba, ha nem sietnek segítségükre társaik. Azonban mégis inkább az együttműködés jellemző rájuk, amikor csak lehet együttműködnek a többi dolgozóval vagy majorral. Nagyon erős összetartás jellemzi őket... 

A másik kasztjuk a katonák, vagy majorok (4-4,5mm) már egészen máshogy működnek, mint a piciny dolgozók. Ők jóval kisebb számban jelennek meg a bolyban, és lassabban is fejlődnek.
Első és legfontosabb feladatuk a boly, de főleg a királynő és az utódok védelme. Amíg csak 2-5 katona van a kolóniában, addig azok ritkán járnak ki. Főleg a fészek bejáratát vagy a királynőt védelmezik. Emellett a kolónia  "élő élelemraktáraként" is szolgálnak. Potrohukban található közösségi gyomrukat teleszívják élelemmel, melyet azután képesek szájon át megosztani társaikkal. Ha a kolónia költözésre kényszerül, ilyen módon a boly mindig viszi magával a katonák begyében saját élelemraktárait.


A majorok fő ismertető jegye méretükön kívül az ormótlanul nagy fejük. Erős csáprágókkal rendelkeznek, mellyel képesek fölaprítani a magvakat, vagy rést rágni a keményebb rovarok kitinpáncélján, hogy azután a kicsiny dolgozók hozzáférhessenek a lágy részekhez, és belülről egyenek ki minden hasznos tápanyagot. Ez egyébként jellemző rájuk, a külső kemény vázból kieszik a rovarok belsejét. 

A két kaszt nem csak az étkezésben, de a harcban is remekül kiegészíti egymást. Az erős majorok elkapják a legnagyobb prédákat is, miközben a kicsiny dolgozók tömege rámászik, és ott harapja, ahol éri. A két kaszt ezzel a stratégiával, közös erővel bármekkora ellenséggel képes elbánni. 


Királynőjük viszonylag apró, 7-8mm nagyságú. Feje hasonló a majorok nagy fejéhez, a teste többi része azonban sokkal zömökebb. Félénk, általában a fészek mélyén találjuk meg. Nem jár ki vadászni, viszont annál jobban petézik! A kolónia robbanásszerű növekedéséért véleményem szerint a királynő gyakori peterakása mellett a piciny dolgozók is felelősek! A hangyák világában általában a kis méretű hangyák tudják a leghatékonyabban nevelni a pici petéket. - Ez újabb pont tehát a Pheidoléknak a kétkasztú társadalmukért!

Élelemigény: 
A Pheidolék sokféle élelmet elfogyasztanak. Talán ez a másik titkos stratégiájuk a hatékony működésre. A rovarok illetve a cukor és a méz mellett sokféle magot is esznek. Nagyon szeretik a diót, de emellett olajos és lisztes magvakat egyaránt szívesen ropogtatnak. Teljesség igénye nélkül adhatunk nekik: búzát, mákot, szezámmagot, kölest, stb.. 

Tisztaság és menedzsment:
A Pheidolék nagyon hatékonyan művelik és alakítják a környezetüket. Mindig körültekintően alakítják ki a szemétdombjukat, melyet a képen a kifutó jobb felső sarkában láthatunk. A mézet és a folyadékokat mindig letakarják vattával vagy éppen útjukba eső szeméttel, ezzel ösztönösen akadályozzák meg az áradásokat az élőhelyükön. Ez a viselkedés a legtöbb hangyafajnál jelen van, de a Pheidoléknél sokkal látványosabb ez a viselkedés, már 2-3 nap múlva lefedik a mézet.


Másik érdekes tulajdonságuk hogy igyekeznek védeni fészkük bejáratát. A képen puha vatta  csomókat bontottak le a kémcsövekből és ezzel pakolták körbe a bejáratukat. Talán azért hogy könnyebben tudjanak ki-be járkálni, talán azért hogy szűkebb és védettebb legyen a bejárat, talán azért, hogy még véletlenül se árassza el semmi a fészküket. A választ csak ők tudhatják. :)

Aggresszió: 
Az elvégzett toleranciatesztek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a Pheidole noda igen agresszív és territoriális. A betolakodókat azonnal és tömegesen támadják meg, azonban mivel többkirálynős fajról van szó, így meglehetősen elfogadóak a saját fajuk más egyedeivel szemben. Belső viszályok soha nem jelennek meg náluk (nem úgy mint pl.: Polyrhachis divesnél ami szintén többkirálynős faj).
Saját kísérletünkben hajlandóak voltak befogadni a bolyba egy másik kolóniából származó, azonos fajú, majort. Eleinte megkergették, de másnapra már a kolónia teljes értékű tagjává vált.

Fejlődés:
A Pheidole bolyok plexi formikáriumban dinamikusan fejlődnek, és hatékonyan érnek el nagy számú kolóniákat. Egyes esetekben - főleg fűtés mellett - kissé száraz nekik ez a közeg a természeteshez képest (ennek jeleként megfigyelhető, hogy a lárvákat felpakolják a nedvesítő szivacsra),  azonban higiéniai szempontból ez még mindig jobb, mint ha túl lenne párásítva. Ilyen esetben szorosra kell húzni a csavarokat, és gyakrabban párásítani, vagy lejjebb venni a fűtést.


Mindenesetre a Pheidole noda egy nagyon tiszta faj, ezért a tartásuk is meglehetősen hálás feladat. Atkák nagyon ritkán jelennek meg náluk - ha mégis megtörténik az minden esetben a kolónia-tulajdonos hibájából történhet meg. Nem úgy mint például az egyik hozzájuk igen hasonló kényes fajnál, a Carebara diversánál. Ezért az előbbi ismertebb faj helyett én mindig a Pheidolékat szoktam javasolni otthoni tartásra. Ha az ember képes kompromisszumot kötni és megbarátkozni a viszonylag piciny méretükkel, akkor bőven meghálálják azt dinamikus szaporulattal, és pár hónapon belül már egészen nagy területet benépesítenek. Teleltetést nem igényelnek, így jellemzően 1 év alatt már meg szokta haladni a kolónia létszáma az 1000 egyedes lélektani határt, viszont piciny méretük miatt ilyenkor még nem mindig igényelnek a FormiKIT midi-nél nagyobb formikáriumot. Később azonban érdemes elgondolkodni a költöztetésen, megérdemlik majd a nagyobb helyet. 

Hangyász.