2017. augusztus 1., kedd

Újabb félelmetes boly van születőben!

Camponotus ligniperda bolyunk a nyári időszakra sajnos megállt a növésben, ezért gondoltuk nem árt nekik egy kis rásegítés. A nyári nagy melegekben az egész kolónia pihengetett a fészekben, feküdtek, nem mozdultak, és úgy tűnt, a peték sem igazán fejlődnek.

Ez csak azért aggasztott, mert ez a kolónia már második éves, első évben 4 dolgozót nevelt ki, és ebben a félévben is csak tízen-valahány dolgozóig tudtak eljutni. 

Szóval felkerekedtünk, és ellátogattunk ennek a csodálatos fajnak a csodálatos élőhelyére, több, mint 400 méter magasságba. 

Túránk sikerrel járt, találtunk egy hatalmas bolyt, melyből sikerült zsákmányolnunk néhány ligniperda bábot (természetesen vigyázva az élőhelyükre, és ügyelve arra, hogy a vadon élő bolynak is elegendő utód maradhasson!). 

A bábokat adoptáltuk, és már másnap megjelentek az első újszülött dolgozók. A kolónia egyedszáma 1 napon belül 17-ről 24-re ugrott, és ez az elvárások szerint tovább fog növekedni. Az utolsó képen láthattok két világos-vörös színű újszülött media dolgozót. Várakozásaink szerint majorok is hamarosan kelnek majd szép számmal.

Az addig lusta dolgozók a brood-boost hatására azonnal munkához láttak, és igyekeztek becipelni az ajándékunkat a bolyba. Kezdetben szinte teljesen befalazták magukat. :)

Remélhetőleg a népesség-robbanás után a boly a több dolgozó miatt több élelemhez is juthat majd, és így képes lesz fenntartani, és növelni az új dolgozószámot. 

A Camponotus ligniperda egy igen kedvelt faj, ezért is nevelünk belőle kolóniát. Ezzel a családdal szeptemberi kiállításokon találkozhattok majd.

Hangyász.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése